A színek ereje – esettanulmány

Picture of Nóri

Nóri

Hogyan válassz figyelemfelkeltő színeket a márkádhoz?

Egyik ügyfelem nemrég azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy segítsek neki a social media posztjainak tervezésében. Judittal már korábbi tartalmain is dolgoztunk közösen, így örültem a megkeresésnek.
A Pendula Gyermekbarát Fejlesztő Műhely, egy olyan csoda hely, ahol az ott tevékenykedő pedagógusok magas szakmai színvonalú programokat és fejlesztő foglalkozásokat szerveznek gyermekeknek és szüleiknek. Hozzám nagyon közel állnak azok a projektek, amelyek valahogy gyermekekhez kapcsolódnak, úgyhogy nagy izgalommal vágtam bele a tervezésbe.

Forrás: https://www.facebook.com/pendulafejlesztomuhely?locale=hu_HU

Az előző kampányhoz tervezett posztok színei már adottak voltak, hiszen Judit kész arculattal és logóval rendelkezik vállalkozását tekintve. Az elkészült anyagok nagyon jól illeszkedtek a kommunikációjukba és az egységes megjelenést is erősítette.
Idén viszont Judit szeretett volna valami izgalmas színt belevinni az anyagokba. A közös levelezésink során ajánlott is néhány színt, végül egy olyan árnyalat lett a befutó, amire nem is gondoltunk.

Pendula Gyerekbarát Fejlesztő Műhely social posztja

Kíváncsi vagy rá, melyik szín nyerte el a tetszését?
Ígérem hamarosan megmutatom.
Előtte viszont beszéljünk egy picit a színek fontosságáról!

A színek pszichológiája

A színek rendkívüli hatással vannak a vizuális kommunikációra. Nemcsak a stílust és az arculatot befolyásolják, hanem pszichológiai hatással is bírnak. Ha tudatosan választjuk meg a színeket, erősebb érzelmi reakciókat válthatunk ki, és a célcsoportunkra is hatékonyabb hatással lehetünk.

A színek különböző érzelmeket és asszociációkat idéznek elő.
Például:
Piros: Az erő, szenvedély és energia színe. Fokozza a sürgősség érzetét, gyakran használják promóciós kampányokban, hogy azonnali cselekvésre ösztönözzön.
Kék: A bizalom és megbízhatóság színe. Gyakran alkalmazzák egészségügyi, pénzügyi és technológiai cégek, hogy stabilitást és professzionalizmust sugározzanak.
Zöld: A természethez, egészséghez és nyugalomhoz kapcsolódik. Jó választás, ha fenntarthatóságról vagy wellness szolgáltatásokról van szó.

Miért fontos a megfelelő színek használata?

A social media felületek telítettek vizuális tartalmakkal, így kiemelkedően fontos, hogy a posztok ne vesszenek el az információáradatban. A jól megválasztott színek figyelemfelkeltőek, és ahogyan említettem már korábban is, első pillantásra érzelmi reakciót válthatnak ki.
A színpaletta tudatos kialakítása segít abban, hogy a márkád üzenete még erőteljesebben hasson, és kiemeljen a versenytársak közül. Érdemes tehát időt szánni a színek kiválasztására, és olyan kombinációkat használni, amelyek nemcsak szépek, de hatásosak is.

Na de térjünk vissza Judithoz és az új színhez!

A posztokhoz választott karakán szín nemcsak kontrasztot adott a már meglévő arculati elemekhez, hanem erős vizuális ingert is keltett, amely a célcsoport figyelmét azonnal megragadta.

Az új szín, a lila és a zöldek közül a halvány zöldet is egy melegebb árnyalatra cseréltük. A háttérben finoman meghúzódik a régi halvány zöld pattern, amely mintáinak köszönhetően egy kis játékosságot visz az egész látványba. Megmaradt a gyermekközpontúság, de mégis egy modern, fiatalos színpaletta köszön vissza.

Neked hogy tetszik?

A bejegyzésekhez social media story is készült a posztokkal megeggyező színekkel, betűtípussal és grafikai elemekkel. A történetek megosztása segít elmélyíteni az üzeneted, az ajánlatod, így arra bátorítalak, hogy használd ezt a lehetőséget te is minél gyakrabban! Ma már hanganyaggal is feldobhatjuk ezeket a megosztott tartalmakat, érdemes követni a trendeket és a felkapottabb zene számokat.

Összegezve: A színek ereje a social média tervezésben nem csupán esztétikai kérdés. Tudatos alkalmazásuk segít abban, hogy a tartalom figyelemfelkeltő és érzelmileg is hatásos legyen.

Amennyiben segítségre szorulsz, mert nem tudod hogy mit és hogyan posztolj, esetleg elakadtál azok kivitelezésében, akkor vegyük fel a kapcsolatot! Válj láthatóvá tudatosan ezeken a platformokon!

Picture of Nóri

Nóri

Hasonló cikkek

A színek ereje – esettanulmány

Hogyan válassz figyelemfelkeltő színeket a márkádhoz? Egyik ügyfelem nemrég azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy segítsek neki a social media posztjainak tervezésében. Judittal már korábbi tartalmain is dolgoztunk közösen, így örültem a megkeresésnek. A Pendula Gyermekbarát Fejlesztő Műhely, egy olyan

Tovább olvasom »

Trendi vagy sem?

Avagy mi a 2024-es év design trendje Már biztosan rengeteg oldalon olvashattad az idei év grafikus és design trendjét. Sok blogger illetve tervező fogalmazza meg saját gondolatait az éppen felkapott stílusokról. Vannak olyan irányzatok, amelyek újra és újra előtérbe kerülnek,

Tovább olvasom »