Hogyan válassz figyelemfelkeltő színeket a márkádhoz?
Egyik ügyfelem nemrég azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy segítsek neki a social media posztjainak tervezésében. Judittal már korábbi tartalmain is dolgoztunk közösen, így örültem a megkeresésnek.
A Pendula Gyermekbarát Fejlesztő Műhely, egy olyan csoda hely, ahol az ott tevékenykedő pedagógusok magas szakmai színvonalú programokat és fejlesztő foglalkozásokat szerveznek gyermekeknek és szüleiknek. Hozzám nagyon közel állnak azok a projektek, amelyek valahogy gyermekekhez kapcsolódnak, úgyhogy nagy izgalommal vágtam bele a tervezésbe.
Az előző kampányhoz tervezett posztok színei már adottak voltak, hiszen Judit kész arculattal és logóval rendelkezik vállalkozását tekintve. Az elkészült anyagok nagyon jól illeszkedtek a kommunikációjukba és az egységes megjelenést is erősítette.
Idén viszont Judit szeretett volna valami izgalmas színt belevinni az anyagokba. A közös levelezésink során ajánlott is néhány színt, végül egy olyan árnyalat lett a befutó, amire nem is gondoltunk.
Kíváncsi vagy rá, melyik szín nyerte el a tetszését?
Ígérem hamarosan megmutatom.
Előtte viszont beszéljünk egy picit a színek fontosságáról!
A színek pszichológiája
A színek rendkívüli hatással vannak a vizuális kommunikációra. Nemcsak a stílust és az arculatot befolyásolják, hanem pszichológiai hatással is bírnak. Ha tudatosan választjuk meg a színeket, erősebb érzelmi reakciókat válthatunk ki, és a célcsoportunkra is hatékonyabb hatással lehetünk.
A színek különböző érzelmeket és asszociációkat idéznek elő.
Például:
– Piros: Az erő, szenvedély és energia színe. Fokozza a sürgősség érzetét, gyakran használják promóciós kampányokban, hogy azonnali cselekvésre ösztönözzön.
– Kék: A bizalom és megbízhatóság színe. Gyakran alkalmazzák egészségügyi, pénzügyi és technológiai cégek, hogy stabilitást és professzionalizmust sugározzanak.
– Zöld: A természethez, egészséghez és nyugalomhoz kapcsolódik. Jó választás, ha fenntarthatóságról vagy wellness szolgáltatásokról van szó.
Miért fontos a megfelelő színek használata?
A social media felületek telítettek vizuális tartalmakkal, így kiemelkedően fontos, hogy a posztok ne vesszenek el az információáradatban. A jól megválasztott színek figyelemfelkeltőek, és ahogyan említettem már korábban is, első pillantásra érzelmi reakciót válthatnak ki.
A színpaletta tudatos kialakítása segít abban, hogy a márkád üzenete még erőteljesebben hasson, és kiemeljen a versenytársak közül. Érdemes tehát időt szánni a színek kiválasztására, és olyan kombinációkat használni, amelyek nemcsak szépek, de hatásosak is.
Na de térjünk vissza Judithoz és az új színhez!
A posztokhoz választott karakán szín nemcsak kontrasztot adott a már meglévő arculati elemekhez, hanem erős vizuális ingert is keltett, amely a célcsoport figyelmét azonnal megragadta.
Az új szín, a lila és a zöldek közül a halvány zöldet is egy melegebb árnyalatra cseréltük. A háttérben finoman meghúzódik a régi halvány zöld pattern, amely mintáinak köszönhetően egy kis játékosságot visz az egész látványba. Megmaradt a gyermekközpontúság, de mégis egy modern, fiatalos színpaletta köszön vissza.
Neked hogy tetszik?
A bejegyzésekhez social media story is készült a posztokkal megeggyező színekkel, betűtípussal és grafikai elemekkel. A történetek megosztása segít elmélyíteni az üzeneted, az ajánlatod, így arra bátorítalak, hogy használd ezt a lehetőséget te is minél gyakrabban! Ma már hanganyaggal is feldobhatjuk ezeket a megosztott tartalmakat, érdemes követni a trendeket és a felkapottabb zene számokat.
Összegezve: A színek ereje a social média tervezésben nem csupán esztétikai kérdés. Tudatos alkalmazásuk segít abban, hogy a tartalom figyelemfelkeltő és érzelmileg is hatásos legyen.
Amennyiben segítségre szorulsz, mert nem tudod hogy mit és hogyan posztolj, esetleg elakadtál azok kivitelezésében, akkor vegyük fel a kapcsolatot! Válj láthatóvá tudatosan ezeken a platformokon!